Kisfaludy Károly Könyvtár - Rendezvényterem

November 18. péntek

11:00

KÁLVIN KIADÓ
Református Tananyagtár – Zenés játszózda versekkel, zenével, játékokkal
Közreműködnek: Molnár György és művészbarátai
Molnár György, Református Tananyagtár
A Kálvin Kiadó Reftantár-sorozatában megjelent, alsósoknak készített irodalmi szöveggyűjtemény-sorozat szövegeiből válogatott és azokat zenésítette meg Molnár György. A műsorba minden évszakhoz kapcsolódva kerültek be klasszikus és kortárs szerzők verseiből született dalok. Egy színes, tartalmas mégis vicces és játékos előadást láthatnak az érdeklődő gyerekek, családok.
Alsó tagozatos iskolás csoportoknak ajánljuk – előzetes bejelentkezés alapján!
Helyszín: Kisfaludy Károly Könyvtár - Rendezvényterem

13:00

MÓRA KIADÓ
Író-olvasó találkozó
Vendég: Holden Rose alias Kovács Attila
aki nem csak ír, hanem az ifjak fantáziájának megmentésén is dolgozik
Beszélgetőtárs: Várfalvy Emőke
Holden Rose
Felsős vagy, kéne valamit olvasni, de valahogy semmi sem érdekel? Holden Rose A lapátos fickó és az Azonosított repülő tárgy című regénye garantáltan felráz! Lapozz és parázz! a szerzővel és kérdezőjével, Várfalvy Emőkével.
Alsó tagozatos iskolás csoportoknak ajánljuk – előzetes bejelentkezés alapján!
Helyszín: Kisfaludy Károly Könyvtár - Rendezvényterem

14:00

A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT programja
„Jogtörténet jelen időben - A történeti alkotmány tartalma és továbbélése hazánkban” - Stipta István professzor előadása
– Beszélgetés az MTA Jogtörténeti Kutatócsoport kiadványairól és a magyar alkotmányfejlődésről
Résztvevők: Mezey Barna és Stipta István professzorok, moderátor: Barna Attila docens
A bemutatott kiadványok:
Ábrázolt és épített jog (szerk.: Megyeri-Pálffi Zoltán);
Kölcsönhatások. Európa és Magyarország a jogtörténelem sodrásában (szerk.: Mezey Barna);
Stipta István: A magyar történelmi alkotmány és a hazai közjogi-közigazgatási jogvédelem
Magyar Történelmi Társulat
Helyszín: Kisfaludy Károly Könyvtár - Rendezvényterem

15:00

SZENT MÓR BENCÉS PERJELSÉG
Az evolúció mint Isten teremtő logikája
A kötetet bemutatják a szerkesztők: Barla Ferenc, Könnyid István és Szabó Péter
Az evolúció mint Isten teremtő logikája
A tanulmánykötet elsődleges célja a hit és a tudomány kapcsolatának manapság nagyon is fontos értelmezése; a régi, rosszul feltett kérdés: a hit és a tudomány közötti választás sulykolása helyett útkeresés a hit és a tudomány együttes elfogadására. Ezek – bár a megismerés különböző útjait jelentik – szorosan kiegészítik egymást.
Helyszín: Kisfaludy Károly Könyvtár - Rendezvényterem

16:00

MAGYAR MŰVÉSZETI AKADÉMIA KIADÓ
Tamási Áron 125
Az MMA Kiadó könyvbemutatói
A köteteket bemutatják: A. Szabó Magda és Pécsi Györgyi
Tamási Áron 125 logikája
„A legnagyobb dolog: világot teremteni”
Tamási Áron születésének 125. évfordulóján az MMA Kiadó több kötettel is tiszteleg az erdélyi magyar irodalom legendás alakja előtt. Az író életét és életművét bemutató reprezentatív album, az Ábel-trilógia könyvészetileg is impozáns új kiadása és a Tamási színházát bemutató kötetekről A. Szabó Magdával Pécsi Györgyi beszélget.
Helyszín: Kisfaludy Károly Könyvtár - Rendezvényterem

17:00

Arckép a földrengésben
Beszélgetés a Könyvszalon Alkotói Díjas szerzőjével, Vári Fábián Lászlóval
Beszélgetőtárs: Jánosi Zoltán irodalomtörténész, a Magyar Napló Kiadó irodalmi vezetője
Jánosi Zoltán
A kárpátaljai „kis hazá”-ban, Tiszaújlakon, 1951-ben született Vári Fábián László versei és prózai munkái ötven esztendeje kristályszerű összegzéseként vallanak felnevelő szülőföldje és a Kárpát-medence történelméről, nemzetéről, önmagáról.
Helyszín: Kisfaludy Károly Könyvtár - Rendezvényterem

18:00

SCOLAR KIADÓ
Turczi István: Reggelre megöregszünk (versek)
Beszélgetőtárs: Farkas Mónika
Turczi István: Reggelre megöregszünk
Az idő minden és alig van belőle. Múlását csak az ember számolja. Csak térbe vetítve, átviteleken át ragadhatja meg. A Reggelre megöregszünk a szép élet élvezetének és gyászának kötete, költőtársak, mesterek és volt barátok emlékezetének lírai megidézése.
Helyszín: Kisfaludy Károly Könyvtár - Rendezvényterem

19:00

ÍRÓ-OLVASÓ TALÁLKOZÓ
Vendég: Závada Péter
Beszélgetőtárs: Lőrincz Kristóf és Galambos Krisztina
Závada Péter
Závada Pétert legtöbben a kortárs underground kultikus zenekara, az Akkezdet Phiai tagjaként ismerik, ám a dalszövegei mellett évek óta publikál rangos irodalmi folyóiratokban is. 2009-ben a Jelenkorban jelentek meg először versei, azóta rendszeresen jelennek meg versei irodalmi folyóiratokban, többek között az Élet és Irodalom, az Alföld, a Holmi, a Műút, az Ex Symposion, a Pannonhalmi Szemle, a Zempléni Múzsa, a Szkholion, a Bárka és a Helikon lapjain Legutóbbi versesköte Gondoskodás címmel jelent meg.
Helyszín: Kisfaludy Károly Könyvtár - Rendezvényterem

November 19. szombat

10:00

Zsuffa Tünde: Az Ég tartja a Királyt
Beszélgetőtárs: Werner Krisztina
Zsuffa Tünde: Az Ég tartja a Királyt
Történelmi regény a Királyról, aki nem fogadja meg húga, Szent Erzsébet tanácsait. Elfordul Istentől, magára haragítja a pápát, a családját, a barátait és a népét is. Gyilkosság, szerelem, hit és kétség, pusztulás és építés, derű és kétségbeesés kíséri IV. Béla útját, de mindvégig fogja egy láthatatlan kéz a kezét. Zsuffa Tünde új regénye Az Ég tartja a Földet folytatása.
Helyszín: Kisfaludy Károly Könyvtár - Rendezvényterem

11:00

A GYŐRI ANTOLÓGIA IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI ALKOTÓ KÖZÖSSÉG könyvbemutatói
Győri Antológia 2022; Győri Andor: Magasföldszint; Gősi Vali: Emlékkönyv
11.00-11.40 Virágot a Holnapnak – Győri Antológia 2022
Az antológiaközösség (GYAK) 22. kötetének bemutatója
Közreműködnek az alkotóközösség tagjai, a rendezvény háziasszonya: Csáky Anna
Világunkat a pandémián és a gyors klímaváltozás okozta aggasztó jelenségeken kívül a szomszédunkban dúló háború veszélyei is fenyegetik. A kötet szerzői egy, a mainál szebb, jobb jövőbe vetett hittel alkotnak, és a szépség erejével segítik annak megszületését.
A könyv csatolt fejezetében Baranyi Ferenc, Fülöp Péter, Kaiser László, Ködöböcz Gábor műveiből is olvasható egy-egy alkotás.

11.40-12.15 Győri Andor: Magasföldszint (novellák)
Beszélgetőtárs: Csáky Anna
Győri Andor történetei nagyrészt a képzelet termékei, a valóság elemeivel fűszerezve, mégis hitelesen jelenítik meg a legváltozatosabb helyszíneket és élethelyzeteket. A különböző embertípusokról szerzett tapasztalatait személyes érintettséggel szövi bele színes, fordulatos, sokszor meghökkentő, csattanóval végződő történeteibe.

12.15-12.50 Gősi Vali: Emlékkönyv
Beszélgetőtárs: Hessling Hegyi Erika
Közreműködik: Gősi Ferenc, Szigeti Endre, Vehofsics Erzsébet
Életregény egy asszony igaz történetéről, melyben közel hét évtized emlékeiről, érzéseiről és álmairól mesél. A tündérmesékbe illő gyermekkor világából induló út drámák során át vezet. Az édesanya, mély fájdalma ellenére, verseiben keresi a létezés szépségeit: vallva, a lélekből fakadó erő, fény segíti őt túlnőni a tragédiákon, és az élet igenléséhez vezeti.
Helyszín: Kisfaludy Károly Könyvtár - Rendezvényterem

13:00

Tanulságos életutak. Jeles pedagógusok Győr-Moson-Sopron megyében (12. kötet)
A kötetet ajánlja: Horváth József
Közreműködik: Az „Emelj fel emlék!” Alapítvány művészeti csoportja
Tanulságos életutak. Jeles Pedagógusok
Az „Emelj fel emlék!” Alapítvány Győr-Moson-Sopron megyéhez kötődő, egykori legendás pedagógusoknak állít emléket igényes kivitelű antológia-sorozatban.
A Tanulságos életutak c. kötet huszonnégy korábban élt – köztük több Győrhöz kötődő – pedagógus életútját, pedagógiai munkásságát mutatja be.
Helyszín: Kisfaludy Károly Könyvtár - Rendezvényterem

14:00

A PANNONHALMI FŐAPÁTSÁG programja
Teremtő csendfilmvetítés beszélgetéssel
A beszélgetés résztvevői: Palotai Gabriella és Bokros Márk OSB - a Csendkurzus vezetői, Dejcsics Konrád OSB, a Pannonhalmi Főapátság kulturális igazgatója és Werner Krisztina, a film szerkesztő-riportere
Pannonhalmi Főapátság
A pannonhalmi monostorban tíz éve tartanak évi rendszerességgel Csendkurzusokat. A különleges segítő módszert dr. Palotai Gabriella pszichiáter és Bokros Márk bencés szerzetes dolgozták ki. A Teremtő csend címmel készült riportfilm munkájukba és a módszerbe ad betekintést.
Helyszín: Kisfaludy Károly Könyvtár - Rendezvényterem

15:00

BOOOK KIADÓ
Cserháti Tamara: Yalla! Tarts velem! Kalandozások az izraeli konyhában
Cserháti Tamara: Yalla! Tarts velem! Kalandozások az izraeli konyhában
A szerző új könyve kapcsán ad betekintést az izraeli gasztronómiába, az izraeli konyhaművészet eredetébe, annak bibliai gyökereibe és modern újításaiba egyaránt. Végigvezet a nyüzsgő, kavargó, gazdag piactól a konyhafortélyokon át a hétköznapi és ünnepi asztalokig, és feltárja mindennek generációkon átívelő szerepét. Győri születésűként kötődik a városhoz, és szívesen mesél izgalmas utazásairól.
Helyszín: Kisfaludy Károly Könyvtár - Rendezvényterem

16:00

BOOOK KIADÓ
Csalár Bence: A fenntartható divat kézikönyve
Beszélgetőtárs: Steiner Kristóf
Csalár Bence: A fenntartható divat kézikönyve
A könyvben szereplő egyik népszerű példakép, Steiner Kristóf közreműködésével bepillanthatunk a divat világ ezen szeletébe, és hasznos tanácsokat, ötleteket kaphatunk Bencétől, miként legyünk magunk is tudatos és fenntartható vásárlók, divatfogyasztók.
Helyszín: Kisfaludy Károly Könyvtár - Rendezvényterem

17:00

SCOLAR KIADÓ
Gerlóczy Márton: Fikció 2. – Az örvény
Beszélgetőtárs: Milanovich Domi
Gerlóczy Márton: Fikció 2. – Az örvény
Talán eltelt egy másodperc, talán kettő, talán egy sem. Eldördült az ágyú, megrepedt a hegy. Gerlóczy Márton többkötetes identitásthrillerének második része ott folytatódik, ahol az első véget ért. A Fikció második része utazás a tudat mélyére, kényszerleszállások, vulkánkitörések és frontális ütközések örvénylése egy családtörténetben önmagát kereső ember identitása körül.
Helyszín: Kisfaludy Károly Könyvtár - Rendezvényterem

18:00

SCOLAR KIADÓ
Tisza Kata: Hipnózis 6-kor
Abszurd terápiák az utcán, a konyhában és a hálószobában
Beszélgetőtárs: Illés Andrea
Tisza Kata: Hipnózis 6-kor
Tisza Kata könyvének központi motívumát képezik a kötődési sémák, az örökölt és bennünk rejlő, sokszor láthatatlan, sérült, rosszul működő kapcsolati programok, amelyek véget nem érően ismétlik önmagukat újabb és újabb fájdalmas kontextusokban – újszerű és eredeti módon, irodalom és segítő szakma határán, az abszurd humor eszközeivel.
Helyszín: Kisfaludy Károly Könyvtár - Rendezvényterem

November 20. vasárnap

10:00

PONT KIADÓ
Szávai Géza: Az élet és Mészöly Miklós – A templom és kilincse
Beszélgetőtárs: Farkas Mónika
Szávai Géza: Az élet és Mészöly Miklós – A templom és kilincse
Mészöly Miklós életéről és személyiségről mesél Szávai Géza legújabb kötete, Az élet és Mészöly Miklós, amelyben fényképek és személyes emlékek révén ismerhetjük meg közelebbről az írót. A könyv a tavaly megjelent Az életed, Polcz Alaine párja.
Helyszín: Kisfaludy Károly Könyvtár - Rendezvényterem

11:00

PRESS&PR
Cséfalvay Attila - Laczó Balázs - Sudár Ágnes: Ez is a mi 50 évünk
A kötetet bemutatják a szerzők.
Vendégek: Petrov Iván, a Győri Úszó SE vezetőedzője és
Ungvári István, a Győri Nemzeti Színház színművésze
Cséfalvay Attila - Laczó Balázs - Sudár Ágnes: Ez is a mi 50 évünk
Ez a könyv nem Győrnek, hanem a győrieknek a története. Az emberé, aki a város képein feltűnik, a tekinteté, amely minden régi fotón, a legtávolabbi pontból is a lencsébe néz. A könyvnek mind az 52 fejezetét fotók, történetek, személyes visszaemlékezések tarkítják: „egy év – egy kulisszatitok…”
Helyszín: Kisfaludy Károly Könyvtár - Rendezvényterem

13:00

Hámor Vilmos: Nekemnyóc
Beszélgetőtárs: Hessling Hegyi Erika
Hámor Vilmos: Nekemnyóc
A Mosolyszüret sorozatban újabb kötethez érkeztem. Miért született meg a nyolcadik? Szeretem azokat az embereket, akik megnevettetnek. A nevetés nagyon sok betegség gyógyszere, és a nevetésre való hajlam talán a legfontosabb emberi tulajdonság.
Helyszín: Kisfaludy Károly Könyvtár - Rendezvényterem

14:00

BOOOK KIADÓ
Petrik Adrien: Szemérmetlenül jól
Petrik Adrienn: Szemérmetlenül jól
A szerző legújabb könyve kapcsán mesél, kérdez, válaszol és enged bepillantást abba, hogy miként és miért legyünk mi is szemérmetlenül jól.
Helyszín: Kisfaludy Károly Könyvtár - Rendezvényterem

15:00

KALLIGRAM
Havas Juli: Nincs Hold, ha nem nézed
Beszélgetőtárs: Pálfalvi-Pottyondy Nóra
Havas Juli: Nincs Hold, ha nem nézed
Egy fiatal nő fejlődéstörténete arról, hogy hogyan lesz egy antiszociális, zűrös kamaszlányból nővér, majd orvos? Hogyan éli meg az alacsony önbecsülésű főszereplő a hosszú évekig tartó szerető-státuszt egy idősebb férfi oldalán? A provokatív és leleplező, intellektuális és sokrétű regény egyszerre társadalmi kórkép, remek stílusban megírt szerelmi történet és betekintés az orvosi kulisszák mögé a covid idején.
Helyszín: Kisfaludy Károly Könyvtár - Rendezvényterem

16:00

MŰHELY-EST
A győri Műhely folyóirat Tehetséggondozó Műhelyének bemutatkozása
Vendégek: Csiby Édua Boglárka, Maros Márk, Szilágyi Máté és Zsigmond Soma
Beszélgetőtárs: Takács Nándor
Köszöntőt mond: Horváth Nóra főszerkesztő
Műhely
A Műhelyben idén megjelent fiatal szerzőkkel Takács Nándor költő, a Műhely szépirodalmi szerkesztője beszélget. A vendégeket köszönti Horváth Nóra filozófus, egyetemi docens (SZE), a Műhely főszerkesztője. A Könyvszalon ideje alatt a látogatók reprodukciókon keresztül ismerkedhetnek meg a Műhelyben megjelent tehetséges fiatal képzőművészek munkáival. A program az NTP-TSZM-22-es pályázati projekt keretében valósul meg.
Helyszín: Kisfaludy Károly Könyvtár - Rendezvényterem

17:00

KORTÁRS KIADÓ
Jász Attila: Felhőfoszlányok a hajnali fűben
Beszélgetőtárs: Komálovics Zoltán
Jász Attila: Felhőfoszlányok a hajnali fűben
Vers- és versprózakötet – valós és fiktív lélektani útinapló, melyben az útitárs, Fausztina nővér, vagyis Faustyna Kowalska (1905-1938) krakkói szent: az ő naplói, Jézus-beszélgetései, versei találkoznak a költő útiélményeivel, mai tapasztalataival.
Helyszín: Kisfaludy Károly Könyvtár - Rendezvényterem

18:00

SCOLAR KIADÓ
Berényi Anna: Petőfi
Beszélgetőtárs: Derczó Tibor
Berényi Anna: Petőfi
Lebilincselő történet Petőfi Sándorról, aki harcot vívott a teljes magyarságért. Ma másképp lennénk magyarok, ha nem lett volna nekünk ez a szenvedélyes tót fiúcska, aki tán szeszélyből, tán szíve parancsára magyarrá lett, s verseivel nemesebbé tett bennünket is. A fellelhető források alapján hűen megírt életrajzi regény lapjain a költőóriás emberi arca bontakozik ki.
Helyszín: Kisfaludy Károly Könyvtár - Rendezvényterem

A PROGRAMVÁLTOZÁS JOGÁT FENNTARTJUK !